Vívó edzőtábor: egyéni és csapatversennyel zárják a nemzetközi gyakorlást

Párbajtőr: Lestár és Győrffy döntős
2010-09-23
15. Fünfknopfturnier – Kaufbeuren
2010-11-06

Vasárnap zárul a vasi megyeszékhelyen immár 18. alkalommal megrendezett nemzetközi vívó edzőtábor.

2010. augusztus. 07. szombat | Szerző: Gergácz Zoltán

Megyénkben a Perfekt Média Szombathely Vívóakadémia Sportegyesület szervezésében 18. alkalommal rendeztek nemzetközi vívótábort. A július 30-án kezdődött tíznapos kurzus vasárnap a csapatversenyekkel zárul.

– Nagy múltra tekint vissza, s időközben folyamatosan fejlődött ez az edzőtábor. – mondta Gasztonyi János főszervező. – Az idei, a 18. alkalommal megrendezett tíznapos kurzuson a három fegyvernemben (kard, tőr, párbajtőr) 28 ország több mint félezer utánpótlás korú vívója vett részt a napi kétszeri, napközis rendszerben tartott táboron. A kardozóknak a Gépipariban, a tőrözőknek a HVSE munkacsarnokában, a legnépesebb mezőnynek, a párbajtőrözőknek pedig az egyetemi sportcsarnokban voltak a foglalkozások. Több vívóstílus találkozott, ezért is ítéljük a fejlődés szempontjából rendkívül hasznosnak. A másik pozitívum, s óriási előnyt jelent a vasiak számára, hogy ezért utazniuk sem kell, hozzájuk jön a világ. Azoknál a fiatal vívóinknál, akik végigcsinálják a kurzust, azonnal látható a jelentős fejlődés – mondta a szakember.

Tegnap kezdetét vette az ilyenkor szokásos felmérő egyéni verseny, amely ma is folytatódik, majd vasárnap a csapatversenyekkel zárul az edzőtábor.

Forrás: Vas Népe

Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.