Az idény első párbajtőr válogatóját kadett korosztályban a fővárosban rendezték meg
2010. szeptember. 23. csütörtök | Szerző: Gergácz Zoltán
A népes, 70 fős mezőnyben jól szerepeltek a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület versenyzői: ketten is beverekedték magukat a nyolcas döntőbe. Lestár Ákos rendkívül nehéz ágon a 16 közé jutásért előbb a tavalyi ranglistavezető Sáfárt búcsúztatta, majd a válogatott Fraimannt, így jutott döntőbe. Az éremért vívott csatában itt a vasasos Bányai állta útját, így végül a hetedik helyen végzett.
A másik, könnyebb ágon Győrffy Kristóf lázas betegen is simán menetelt a nyolc közé, őt a veresegyházi Gosuly állította meg a négybe jutásért, nyolcadikként zárt.
Forrás: Vas Népe