Négyen is döntőben – Bakos Bálint bronzérmes párbajtőrben

Málics és Bakos ismét a dobogón
2011-03-23
Olimpici GP. 4 – PTE-PEAC Kupa
2011-04-04

Az Olimpici párbajtőrverseny harmadik fordulójában négy szombathelyi vívó is döntőbe verekedte magát.

2011. március. 22. kedd | Szerző: Gergácz Zoltán

Az utóbbi időben egyre eredményesebben szerepelnek a Szombathelyi Vívóakadémia SE párbajtőrözői a korosztályos versenyeken, ami azt bizonyítja: nermcsak tehetséges fiatalok vannak, de komoly szakmai munka is folyik a klubnál. Az Olimpici versenysorozat harmadik fordulójában párbajtőrben négyen is a döntőbe verekedték magukat. Az élre mindenképpen Bakos Bálint teljesítménye kívánkozik, de nemcsak azért, mert érmet szerzett. Az újonc kategóriában elért harmadik helye mellett a serdülőknél is a döntőbe verekedte magát, ami nagy fegyvertény. Varga Erik döntőbe kerülve megismételte korábbi, szolnoki eredményét, míg Szabó Viktória sérülése után bizonyította: ott a helye a legjobbak között. Kellemes meglepetés törpici kategóriában az élete első versenyén induló Vígh Domonkos szereplése: a középmezőnyben végzett. Jobb vasi eredmények. Gyerek, fiú (73 induló): 13. Kovács Kornél, 18. Bende Bence. Leány (44): 7. Szabó Viktória. Törpici (42): 7. Varga Erik, 23. Vígh Domonkos. Újonc, fiú (83): 3. Bakos Bálint, 21. Gajdán Viktor. Serdülő fiú (77): 5. Bakos Bálint, 23. Gajdán Viktor.

Forrás: Vas Népe

Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.