Nem kis vívóbravúr

Kaufbeureni edzőtábor 2009
2009-04-18
Hiperaktív – Felnőtt Férfi Párbajtőr Válogató
2009-04-27

Megjelenés dátuma: 2009. március 06. 04:28
Szerző: Gergácz Zoltán

Harkány – Nagy Attila két kategóriában is az 5. helyen végzett az utánpótlás korosztály Olimpici Grand Prix párbajtőrvívó versenyén.

Harkányban rendezték meg az Olimpici Grand Prix párbajtőrvívó utánpótlásverseny negyedik állomását, a Tenkes-kupát. A háromnapos megmérettetésen a 436 indulót felvonultató nemzetközi mezőnyben a Perfect Média Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület színeit 11-en képviselték. Újonc kategóriában Nagy Attila egyenletes, jó vívással sikeresen vette a csoportselejtezőt, és másodikként került a főtáblára. Itt egészen a negyeddöntőig menetelt, és végül az előkelő ötödik helyet szerezte meg. A serdülőktől hárman is – Nagy Attila, Győrffy Kristóf, Lestár Ákos – a főtáblára jutottak. Győrffyt a négy, Lestárt a nyolc közé jutásért a későbbi győztes, a pécsi Berta Dániel búcsúztatta. Előbbi végül a 8., utóbbi a 11. lett. Nagy szintén a négy közé jutásért vívott csatában maradt alul a későbbi ezüstérmes Fraiman Dániellel (OMS-Tata) szemben, de az ötödik helyet sikerült megszereznie – nagy bravúr.

Forrás: Vas Népe

Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.