Egyesületünk fő profilja a vívó utánpótlás nevelés,azonban emellett figyelmet fordítunk a vívósport hagyományos klub jellegére, ezért a hobbi vívásnak is van helye Szombathelyen.
A klubszerű, több generációt magában foglaló egyesületi vívó életnek kettős szerepe van.
Egyrészt így igyekezünk szélesíteni a vívósport aktív gyakorlóinak körét és ezzel értelmes aktív kikapcsolódást biztosítani a felnőtt korú vívók számára, másrészt igyekszünk kihasználni a pozitív példa visszahatását az utánpótlás szempontjából is.
Egyértelmű tapasztalatunk, hogy a fiatal korosztálynak technikailag és taktikailag is hasznos a közös edzés a felnőttekkel, illetve egyfajta jövőképet is nyújt számukra amikor azt látják, hogy a vívást az aktív versenyző korszakot követően hobbi jelleggel akár 50-60 éves korban is lehet űzni hasonlóan sok más, már teljesen elfogadott sportághoz, pl. tenisz, kosárlabda, terem foci stb.
A klub jellegű hobbi vívásnak két formája működik egyesületünkben. Egyrészt évek óta folyamatosan együtt sportol 8-10 fős aktív veterán/ masters csapatunk, amelynek tagjai egykori aktív versenyzők, tehát alapvetően képzett vívók. A csapat heti két alkalommal (kedden és csütörtökön) közös edzésen vív a haladó fiatalokkal.
A fő profil a tőr, de igény szerint párbajtőr illetve kard fegyvernemben is lehet asszózni. A veteránok nemcsak edzenek,hanem országos sőt nemzetközi masters versenyeken is rendszeresen részt vesznek és időről időre szép eredményeket érnek el. Az aktív masters csapatba örömmel várjuk az egykori vívókat, akiknek hiányzik a pengék hangja a küzdelem izgalma és van kedvük visszatérni a pástra. A hobbi vívás másik formája a szabadidős felnőtt vívás is elindult egyesületünknél.
Ebben a körben olyan sportolni vágyó, felnőtteknek biztosítunk edzés lehetőséget, akik korábban nem vívtak, de szeretnének megismerkedni sportunkkal, illetve kipróbálnák azt. Itt természetesen első körben a vívó mozgás alapjainak megismertetése a cél, amihez edzőink illetve a masters vívók adnak segítséget.
A vívás alapjainak sikeres elsajátítása után a felnőtt hobbi vívók bekapcsolódnak az egyesületi edzés munkába és fokozatosan partnerként integrálódhatnak az egyesület életébe, később akár amatőr szabadidős versenyeken is kipróbálhatják magukat. Ebbe a körbe szívesen várunk minden olyan sportolni vágyó felnőttet, akit érdekel a vívás, de még nem volt módja azzal közelebbről megismerkedni.
Néhány hónap kemény és kitartó gyakorlás eredményeként elsajátíthatják a párbajtőr alapjait, majd élesben kipróbálhatják a fegyverrel való küzdelmet.