Helytálltak a szombathelyi vívók – Értékes helyeket szereztek a vasiak a veteránok nemzetközi versenyén

Hét medált szereztek a vívók – Két arany, három ezüst és két bronz a szombathelyiek mérlege
2022-06-07
LEGYÉL TE IS VÍVÓBAJNOK!
2022-09-01

Szabó András, Herczeg Krisztina, Péntek Tamás

Egy harmadik, két ötödik, illetve egy 17. helyet szereztek a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület versenyzői a párizsi nemzetközi veterán bajnokságon.

Szabó András, Herczeg Krisztina, Péntek Tamás

Nemrégiben rendezték meg Párizsban a veterán vívók nemzetközi nyílt bajnokságát, amelyen a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület színeit Herczeg Krisztina, Dr. Szabó András és Péntek Tamás képviselte.

A női tőrözők ötfős mezőnyében lépett pástra Herczeg Krisztina, akire kétkörös verseny várt. Az első kört négy győzelemmel és nulla vereséggel abszolválta, míg a másodikban két nyertes meccs mellett kétszer veszített. Mindkét körben a ranglista élén zárt, a döntőbe azonban nem tudott bejutni sérülés miatt, így harmadik lett. A női párbajtőrözők között Krisztina ötödik helyen végzett.

Dr. Szabó András remekül menetelt egészen a legjobb nyolcig. Az elődöntőbe azonban már nem tudta beverekedni magát, mivel a végső győztes francia Lacroixtól kikapott 10-2-re, így ő is az ötödik pozícióban zárt. Péntek Tamás csoportjában két győzelemmel és három vereséggel kezdett. A 16 közé jutásért egy belga versenyzővel kellett vívnia, akivel szemben 10-9-re alulmaradt, így összességében a 17. helyen fejezte be a veteránok viadalát.

Forrás: vaol.hu